2016. szeptember 18., vasárnap

Fehér kenyér csak kovásszal (csodakovász)

Recept a képek után.





Ezt a kenyeret 2016. szeptember 17-én sütöttem, csak most értem rá feltenni ide a blogra.



A sütést megelőző este kivettem a hűtőszekrényből
2 dkg kovászt, hozzákevertem 
10 dkg Wessex angol BL 80-as lisztet és 
10 dkg vizet. 
Fentieket jól összekevertem és egy befőttes üvegbe tettem, lezártam és 12 órára magára hagytam a konyhában.

Másnap reggel a dagasztáskor:
Fenti összes kovász
25 dkg monitoba liszt,
25 dkg BL 80-as tótkomlósi liszt,
1 púpos tk. só,
1 evőkanál burg. pehely,
1 csipet aszkorbinsav (mert van,különben elhagyható),
3,5-4 dl víz. Nem írtam fel, ezért nem tudom pontosan. A folyadékot nem szabad egyszerre beleönteni a tésztához.

Fentiekből tésztát dagasztottam. Nem lett túl sima, de ezzel a kovásszal ilyen lesz a tészta.
20 percig kelesztettem, átmozgattam, majd 70 perc múlva hajtogattam. Újabb pihentetés kb. 60 percig, megint hajtogattam, és tovább kelesztettem újabb 1 órát. Majd megformáztam, kelesztő kosárba tettem, és ott kelt 1 óra 15 percet.

A Lidl-s követ 30 percig előmelegítettem a gázsütő legmagasabb fokozatán. A tésztát betettem, maximumon hagytam 10 percig, majd levettem a hőfokot a minimumra és úgy sütöttem még 35 percig.
Ezután rácsra tettem és hagytam kihűlni.
Elégedett vagyok a kenyérrel.

















2016. szeptember 15., csütörtök

Csodakovászos fehér kenyér (csak kovásszal)

Recept a képek után.

Zapletal Dikó Mariann receptje alapján sütöttem ezt a cipócskát. A kovászt is tőle kaptam, és most sütöttem belőle először. Nálam jóval több folyadék került a tésztába.





A sütést megelőző este:
15 gramm kovászt,
7,5 dkg Wessex BL 80-as lisztet és
7,5 dkg vizet jól összekevertem és egy üvegbe tettem, majd lezártam a tetejét és így hagytam 10-12 órára.

Másnap reggel a dagasztáskor hozzáadtam:
a fenti összes kovászt,
10 dkg monitoba lisztet,
10 dkg Wessex L 80-as lisztet
10 dkg tótkomlósi BL 80-as lisztet,
1 csapott tk. sót,
1 csapott ek. burgonya pelyhet és
2,25 dl vizet (másnak biztosan kevesebb kell).

Fenti hozzávalókból tésztát dagasztottam, 20 perc múlva átmozgattam és 3 x 60 percenként hajtogattam, mint a pogácsát szoktuk.
Az utolsó hajtogatás után még 60 percet kelesztettem. Majd formáztam, kelesztő kosárba tettem és 75 percet hagytam még pihenni.

30 percig előmelegítettem a gázsütőben a LIDL-s követ, rátettem a tésztát és max. fokozaton 10 percig, majd levetettem a legkisebb fokozatra és úgy sütöttem még 30 percig.
Rácsra tettem és hagytam teljesen kihűlni.

Gépi dagasztás és kézzel aló átmozgatás után:


20 perc kelesztés után:


Első hajtogatás:




Első hajtogatás után megkelt:


Második hajtogatás:







Harmadik hajtogatás:







Formázva:


Kelesztő kosárban:


Lapátra borítva és bevágva:



Megsült, szeletek